Mit jelent „anyává válni”

Miután megszületett első fiam, rájöttem, hogy van még egy nagy akadály, amin át kell lépnem.

Nem voltam készen arra, hogy anya legyek, amikor megszületett első fiam. Anya akartam lenni; elvégeztem egy szülészeti tanfolyamot, és meghallgattam anyám, anyósom és nagymamám tanácsait, de semmi sem tudta tompítani az engem sújtó cunami hatását. Abban a pillanatban leszel anya, amikor gyermeked elkezd nőni a méhedben, és még láthatóbb módon leszel anya, amikor gyermeked megszületik – és mégis, még mindig csak az anyává válás elején jársz.  Tagadhatatlanul anya vagy, amikor pelenkát cserélsz, szoptatsz, megöleled és szereted, és mégis, a lelked mélyén egy másik terhesség is zajlik: egy fájdalmas, szükséges és végtelenül áldott.

Másfajta vajúdáson mégy keresztül

Ebben az értelemben mondom, hogy nem voltam felkészülve, és talán nem is kellett volna… De hangosan ki kell mondani, hogy van még egy átlépni való akadály: minden bizonnyal egy újabb teljes értékű vajúdás. Hosszabb és kevésbé látható. Ez megismétlődött többi gyermekem születésénél is, de az elsőszülöttnél olyan élmény volt, ami hihetetlen hatással volt rám.

Mindezt egy olyan eseménnyel tudnám összefoglalni, amelyre nagyon tisztán emlékszem, bár szívesebben idéznék fel magamról jobb dolgokat. Michael fiam még csak egy hónapos volt, és én még csak a születésével járó újdonságokat fogtam fel, így őszintén szólva fáradt és kicsit tompa voltam. Egyik este sírni kezdett, miután megszoptattam és tisztába tettem. Nem értettem, miért olyan vigasztalhatatlan. A karjaimban tartottam, és nyers hangon végül azt kérdeztem: „Ki vagy te igazából? Mit akarsz?” Utólag visszagondolva, 13 év távlatából, úgy látom, ugyanezeket a kérdéseket tettem fel magamnak is.

Szenvedés: az átalakulás útja

Sok időbe telt, mire megneveztem, mi történt velem Michael születése után, és még több időbe, amíg megnyugtattam magam, hogy az átélt sebezhetőség nem az anyaságra való képtelenség volt, hanem szülés utáni depresszió. De erre csak sok év múlva jöttem rá. Ez a nehéz és frusztráló időszak nem anya-történelmem fekete oldala, hanem a fény elkerülhetetlen sötét oldala volt.

Az emberek számára nem elegendő vigasz, ha tudjuk, hogy a fájdalom és a szenvedés leküzdhető, mert az olyan lenne, mintha azt mondanánk, hogy életünk szenvedéseit egyszerűen el lehet dobni. Ami igazán megszólít minket, az az, hogy a szenvedés része lehet valami jó „terhességnek”. Ahogy a babának át kell mennie a szülőcsatorna sötétjén, úgy sok anyának is át kell mennie sötét időszakokon.

Anyává válni nagy átalakulás, ami nem csak akaraterő kérdése, a baba lehetőséget jelent a fejlődésre.

Egy új élet jelenlétében, amely a méhedben növekszik, és amelyet aztán a karjaidban tartasz, egy anya „én”-je megtörik, hogy megnyílhasson a „te” előtt. Ez a küzdelem nem értelmetlen vagy hiábavaló, pontosan úgy, ahogy a vajúdás során minden lökés egy centiméterrel közelebb viszi a babát a fényhez.

Az ember életében minden út, akármilyen irányba is haladjon, vagy ami még jobb, bármilyen hivatást kövessen is, állandó tanulás, amely megtanít arra, hogy alakítsuk, kik vagyunk és kivé váljunk. Születtem egy gyereket, de hosszú távon ugyanaz az esemény számomra is születés volt.

Az anya-gyerek kapcsolat válságba sodorta mindennapi egocentrizmusomat. Amint valaki mást helyeztem életem középpontjába, azzal egy olyan részem is fókuszba került, amelyet addig saját vágyaim bálványa rejtett el. De ez még nem minden. Ez az élmény arra késztetett, hogy az anyaságon túlra tekintsek. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy számtalan személyes vágyunk kísértésében töltjük napjainkat. Az anyaság és a vajúdás hosszú órái azok, amelyek változtatni tudnak ezen.

Forrás: aleteia.org