Abbahagytam a munkámat, hogy otthon maradjak gyerekeimmel, és nem bántam meg

Nem tudok szabadulni attól az érzéstől, hogy ezek életem legszebb és legboldogabb napjai.

Van egy hely egy helyi múzeum közelében, amely különleges számomra, és mindig felhívom rá gyerekeim figyelmét, amikor elhaladunk mellette. Ez az a hely, ahol leültem, miközben sétáltam újszülöttemmel, hogy fogadjam munkáltatóm hívását, és megerősítsem, hogy nem megyek vissza az irodába.

Bár a döntés több éves gondolkodás csúcspontja volt, ez a telefonhívás nagyon meghatározó volt. Ezzel bezártam egy ajtót és kinyitottam egy másikat, egy új fejezet kezdve életemben.

Most, 7 évvel később, az az álmos újszülött  aktív második osztályos. A férjemmel több kicsit is vállaltunk. És úgy döntöttem, hogy továbbra is otthon maradok.

Azért döntöttem így, mert több időt akartam gyerekeimmel tölteni. Szerettem volna átélni gyermekkoruk napjait. Meg akartam adni nekik azt a gondoskodást és szeretetet, amelyet egy szülő tud megadni.

Fontos megjegyezni, hogy ha otthon maradsz gyerekeiddel, az nem jelenti azt, hogy nem folytathatod a munkát. Sok otthon maradó anyukát valamilyen módon foglalkoztatnak, mivel társadalmunk nincs jól felkészülve a főállású gondozók munkájának támogatására.

Ez esetemben is így van. Az elmúlt 7 év nagy részében valamilyen módon dolgoztam, szerencsére mindig olyan pozíciókban, amelyek lehetővé tették, hogy otthon dolgozhassak vagy magammal vihessem gyerekeimet. Örülök, hogy megtaláltam ezeket a lehetőségeket, hogy fenntarthassam karrieremet.

Olyan időszakban, amikor egyre szokatlanabb, ha az otthon maradást választja egy anya, szeretnék egy kis reményt adni azoknak, akik fontolgatják ezt. Nem minden nap volt az a nyugodt és békés menedék, amilyennek eleinte elképzeltem (sőt, lehetséges, hogy békés napok legyenek sok kisgyerekkel otthon?). De 7 évvel később sem bántam meg, és nem cserélném el ezeket az éveket semmiért.

Olyan érzés, mintha azzal az üzenettel bombáznának, hogy mindig ott kell lennünk. Mindig új elismeréseket kell begyűjtenünk, mindig a következő nagy dolog felé kell rohannunk. De mi van, ha létezik másik út?

Kultúránkkal ellentétes a nyugodt otthoni életet, a babák és gyerekek lassú tempójában múló életmódot választani. Egyik barátom azzal viccelődik, hogy főállású anyává válása azt jelentette, hogy „25 évesen nyugdíjba ment”. Való igaz, hogy öntörvényű és nyugodt napjainkat sokan nem élik meg, amíg nem vonulnak nyugdíjba 60-as éveikben.

Nem mindenki számára a megfelelő választás az otthon maradás, de nekem volt a jobb megoldás.

Ez annak választása, hogy a reggeleket olvasással töltjük a kanapén összebújva, ahelyett, hogy mindenki kirohanna az ajtón. Órákat töltünk a szabadban játékkal, amikor szép az idő, függetlenül attól, hogy napszaktól vagy hogy a hét melyik napja van. Nem csak a gyermekeim fontos eseményeinél vagyok ott, hanem (ami még fontosabb) az édes, vicces és még a nehéz pillanatokban is, és ragaszkodom ezekhez az emlékekhez.

Nemrég láttam egy bejegyzést a közösségi médiában, amelyben a helyi anyukák napközi ajánlásokat osztottak meg, amelyek több 10.000 forintba kerülnek. Egy pillanatra elbizonytalanodtam, és azon tűnődtem, vajon gyerekeim lemaradtak-e valamiről, mert nem járnak tekintélyes és drága intézményekbe.

De amikor átgondolom ezt a kérdést, tudom, hogy egyáltalán nem maradnak le. Nevezzenek őrültnek, de úgy gondolom, hogy a velem és testvéreikkel töltött napok a hely, ahol lenniük kell.

Charlotte Mason brit pedagógus az Otthoni nevelés című könyvében azt írta,

 „Ebben a rendkívüli nevelési és társadalmi nyomással járó időszakban az anyának talán az az elsődleges kötelessége, hogy biztosítson gyermekeinek nyugodt felnövekedési időt, teljes hat évnyi életet, amelynek ébrenléti részét nagyrészt kint töltik a friss levegőn.”

Hiszem, hogy az én hivatásom, hogy megteremtsem a „csendes növekedési időszakot” gyerekeimnek, és ez a munka megtiszteltetés. Hálás vagyok, hogy megtaláltam a módját, hogy ez működjön, nem utolsósorban férjemnek köszönhetően, aki olyan keményen dolgozik, hogy lehetővé tegye ezt az életmódot családunk számára.

A nehéz napok és pillanatok ellenére az az érzésem, hogy ez a legszebb és legboldogabb idő életemben. Ez beigazolódott, amikor nemrégiben beszéltem nagymamámmal, aki tartalmas szakmai karriert futott be, és egy ideig otthon maradt hat gyermekét nevelni.

– Biztos, hogy ezek életed legboldogabb napjai! – mondta.

Az én perspektívám hét évvel azután jött, hogy úgy döntöttem, hogy otthon maradok, de az övé több mint 50 évvel azután, hogy ugyanazt a döntést hozta. Szavai ismét megerősítenek, hogy jó döntést hoztam évekkel ezelőtti múzeumi sétám közben.

Forrás: aleteia.org