banner top almaecet gumicukor
banner top almaecet gumicukor

Állítsd vissza a boldogságot novemberben

„Ősszel hátra, tavasszal előre” olyan kifejezés, melyet gyakran hallani az Egyesült Államokban novemberben és márciusban, amikor az emberek próbálnak visszaemlékezni arra, hogy melyik irányba is kell állítaniuk az órát. Néhányan utálják, amikor ősszel vissza kell tekerniük a mutatókat. Természetesen nem tudjuk befolyásolni, hogy a nap milyen hosszan tartózkodjon a horizont fölött azzal, hogy visszatekerjük az óramutatókat, de mindenki, és még a szüleik is megesküsznek arra, hogy a napok sokkal rövidebbnek tűnnek, amikor a nyári időszámítás véget ér. Annak ellenére, hogy ugyanannyi a napvilágította órák száma, az a tény, hogy óráink szerint a nap korábban nyugszik, látszólag meghosszabbítja az éjszakát a nyári időszámítás befejeztével. Emiatt utálja sok ember az óravisszaállítást. De a téli időszámítás kezdete lehet jó dolog is. Számos mód van arra, hogy kihasználjuk és élvezzük az óraátállítást. Következzen hét ok, amiért érdemes megszeretni a nyári időszámítás végét!

Világos reggelen könnyebb felkelni.

Mikor megszólal az ébresztőóra a filmekben, a szereplők általában rácsapnak és fájdalmasan felsóhajtanak. Jó példa ez arra, amikor a fikció humorosan tükrözi a valóságot. Valóban, a legtöbb ember félálomban keresi a kikapcsoló gombot és boldogtalanul nyög, mikor elérkezik a felkelés ideje. Mivel legtöbben nem alszanak eleget, nem csoda, hogy majdnem mindenki utálja a reggeleket. A krónikus alváshiány miatt eleve nehéz az ébredés, és ezt az amúgy is nehéz kihívást még nehezebbé teszi, ha még sötét a reggel. Tested számára a sötétség alvásidőt jelez. Ez az oka annak, hogy téli reggeleken úgy érzed, még egy csésze kávéra van szükséged. Téli óraátállításkor a Nap korábban kel. Ezért aztán valószínűbb, hogy felkelsz magadtól, mikor kint már világos van, mint sötétben. Ettől persze még nem feltétlenül válik kellemessé a reggel, de mindenesetre kevésbé fájdalmas lesz.

nani almaecet gumicukor

Alvási ciklusod természetesebb lesz

Legtöbb ember a fejlett társadalmakban nem jut elegendő alváshoz. Senki számára nem újdonság ez, aki munkatársai vagy középiskolás gyermekeire néz. Sötét táskák a szemek alatt, sűrű ásítozás, panaszáradat a fáradtság miatt, és mindenki úgy óvja koffeintartalmú italát, mint egy dühös rozsomák. Az okostelefonok és az internet elterjedése miatt az emberek túl keveset alszanak rossz döntéseik következtében. Azzal szemben, amit a tinédzserek próbálnak elhitetni veled, nem, nem jó ötlet éjfélkor elindítanod a Netflixet. Még a felnőtteknek is borzalmasak az alvási szokásaik. Az átlagos amerikiaik éjjel 11 és 12 között fekszenek le aludni. Legtöbben 6:30-ra állítják be az ébresztést hét közben, de vidáman alszanak reggel nyolcig vagy kilencig hétvégenként. Óravisszaállításkor testünk nem foglalkozik a megváltozott idővel. Ahogy este 10 óra lesz, szemhéjad elnehezedik, és küzdesz, hogy a Facebook hírfolyamodat követni tudd. Ha viszont figyelsz tested jelzéseidre és nyugovóra térsz, hosszabb ideig tudsz aludni, mivel az ébresztőórát valószínűleg a szokásos időpontra állítod be. A téli időszámítás visszaigazítja szervezetedet egy természetesebb alvás-ébrenlét ritmushoz, mivel nagyjából a nappal együtt fogsz ébredni, és kevesebb időt fogsz ébren tölteni az éjszakai sötétben.

A plusz egy óra nagyszerű!

Amikor szombat éjjel visszaállítod a mutatókat, nyersz egy órát vasárnapra, és ezt a tényt  legtöbb ember előnyére fordítja. Ha barátaiddal szombat éjszaka elmentek szórakozni, egy órával tovább maradhattok, anélkül, hogy bűnösnek kellene érezni magatokat vagy megbánnátok másnap reggel. Vagy megteheted azt is, amit a legtöbben ilyenkor: élvezik, hogy egy órával tovább alhatnak szombat éjjel. Amikor elérkezik a nyári időszámítás vége, a legtöbb ember a szokott időben tér aludni, de még előtte visszaállítják óráikat. De nem nyúlnak az ébresztőbeállításhoz, csak egyszerűen örülnek, hogy egy órával tovább maradhatnak az ágyban. Abban az esetben, ha az ébredési időd nem változik az órával együtt különösen pontos belső óra vagy olyan teremtmények hatásra, akik nem értik meg az időállítást – mint például kutyák és nagyon kicsi gyerekek – még mindig nyersz egy extra órát vasárnap. Lehet, hogy nem alvásra tudod felhasználni, de akkor is van egy olyan óra, amikor valami hasznosat tudsz csinálni vagy éppen csak nem érzel bűntudatot, ha még egy részt megnézel a kedvenc tévéműsorodból.

A délutáni mélypont kevesebb problémát okoz

A cirkadián ritmusodnak fogalma sincs arról, hogy be kell fejezned azt a nagy projektet a nap végére, és azzal sem törődik, hogy a minden délután megmagyarázhatatlan kimerültségtől hirtelen elködösülő agyad igazán kellemetlen tud lenni. Mindenki küzd ugyanezzel a mélyponttal, ami rendszerint délután 2:00 és 4:00 közé esik. Ez az időzítés nagyon kényelmetlen lehet, mert a munkanap vége gyakran jelent olyan hajszát, amikor néhány dolgot még gyorsan be kell fejezni. A nyári időszámítás végével azonban korábbra kerül ez a mélypont. Ez a leeresztés közelebb kerül az ebédidőhöz, így az ételből nyert energiával nagyobb eséllyel tudsz megbirkózni mélypontoddal és lerövidíteni annak idejét. De ha nem is esnél gyorsabban túl rajta, akkor is több időd marad a napból, hogy új erőre kapj. Technikailag nézve még mindig ugyanannyi munkaóra áll rendelkezésedre, mivel azonban úgy érzed, hogy még két órád van egy helyett, csökken a stressz, és hatékonyabban tudsz dolgozni.

A reggeli közlekedés biztonságosabb

Vegyél egy csokor különösen hallgatag zombit, kötözd őket szíjakkal néhány tonnányi égő rakétahajtóművel megtöltött acélhoz! Most zsúfolj össze jónéhányat ezekből a szerkezetekből egy kis területre, és hozd ki a sodrából a zombik felét! A másik feléről feledkezz meg! Lásd el a zombikat azzal a képességgel, hogy sokféle nyelven tudjanak káromkodni, és máris előtted áll egy meglehetősen életszerű másolata a reggeli koffein előtti ingázásnak. Az óraátállítás nem tud megmenteni a forgalmi dugóktól, de megvédhet téged a többi vezető óvatlanságától. Világosabb reggelek éberebb agyat és jobb látási viszonyokat jelentenek az utakon. Ez a kombináció azt jelenti, hogy az emberek jobban tudnak figyelni a környezetükre, kisebb a valószínűsége a párna utáni vágyakozás és a kormánykerék fölötti szundikálás okozta koccanásoknak.

Úgy tűnik, mintha a nap gyorsabban melegedne

A nyári időszámítás vége a hidegebb nappalok érkezését jelenti. Ez egyszerű és sajnálatra méltó tény. A nappalok azonban valamiért mégis melegebbnek tűnnek, mint a nyári időszámítás idején. Mivel a nap korábban kel fel, már hosszabb ideje süt, melegíti a levegőt és a talajt, mire végül elhagyod otthonod. Ha ebédszünetedet ugyanabban az időben a szabadban töltöd, az óraátállítást követő első néhány napon valószínűleg úgy fogod érezni, hogy melegebb az idő, mint az azt megelőző utolsó napokon. Ha bentre szorulsz, a kissé melegebb nappalokat hétközben nem élvezheted, de hétvégenként hasznodra fordíthatod. Akárhogy is, kicsi az esélye annak, hogy elhagyd otthonod készen arra, hogy hajnalhasadtakor már a napsütést élvezd.

Korábbi vacsora- boldogabb szervezet

Akár szereted, akár utálod, hogy évente kétszer át kell állítani az órákat, az agyad tisztában lesz azzal, hogy a napi rutinod egy órányit csúszik. A szervezeted azonban nem tudja, hogy a nyári időszámítás elkezdődött vagy véget ért. Fogalma sincs az óraátállítás mibenlétéről. Azt azonban tudja, hogy mikor van ideje a táplálkozásnak. A reggelid feltehetően alapból eltolódik egy órányit a későbbi ébredés miatt, de a tested a szokott időben fogja igényelni az ebédet és a vacsorát az óraváltozástól függetlenül. Feltéve, hogy hallgatsz tested jelzéseire, korábban fogsz vacsorázni a nyári időszámítás vége után. Ami azt illeti, ez minden szempontból egészségesebb is. A lefekvéshez közeli vacsora gátolja az elalvást, emésztési problémákat okozhat és valószínűbb, hogy hízni fogsz. A kicsit korábbi étkezés miatt lehet, hogy egyszerűbben fogsz vacsorázni, de szervezeted meg fogja ezt hálálni.

Frusztráló lehet észben tartani, hogy évente kétszer át kell állítani az órát, és csak kevés ember kedveli, hogy a napok hirtelen sokkal rövidebbnek tűnnek, mint egy héttel korábban. De azért számos okunk van arra, hogy élvezzük a nyári időszámítás végét. Lehet, hogy úgy érzed, megrövidültek a nappalok, de az időbeli eltolódás valószínűleg egészségesebbé teszi napjaidat. Fordítsd előnyödre szervezeted szokásokhoz való ragaszkodását, és alakítsd át a bosszantó kulturális hagyományt olyan lehetőséggé, amellyel olyan egészséges szokásokat tudsz kialakítani, melyek egész éven át tartanak.

hajvitamin

Forrás: beliefnet.com

banner top almaecet gumicukor
MUTATJUK, KATTINTS IDE >>>
Ez a webhely sütiket használ a funkcióinak biztosítása érdekében. A látogatáselemzést anonim adatokkal végezzük.